Mi történt veled Blake Lively?

Ryan meglátogatása a Deadpool 2. forgatásán

Egyenlőre nem tudni, hogy kedvencünk jelen pillanatban hol is tartózkodik, legutóbbi képes forrásaimból kiszűrve Vancouverben látták utoljára Őt. Először Ryan édesanyjával fotózták le a városban, később pedig saját maga osztott meg egy fotót a hivatalos oldalán, hogy még mindig Kanadában van. Nem tudni, hogy azóta visszaérkezett-e az otthonukba New Yorkban. Azért utaztak el Vancouverbe, hogy meglátogassák Ryan családját, valamint azért is mert pár hete kezdődtek meg a Deadpool 2 című akciófilm forgatásai a városban. Június 27.-ről hoztam most el új képeket, ahogy kedvencünk meglátogatja férjét a film forgatásán vagy forgatási szüneteiben. Az újabb részlet felvételére már éjszaka, sötétben került sor, a stábtagok száma akik persze a képeken látszanak maximum 10 fő, ettől függetlenül a háttérben még mozoghattak ottani dolgozók. Ryant már beöltözött a jelenetekhez a vörös-fekete színű ruhájába, illetve láthatjuk vele az első filmben is feltűnt kellékeit egyaránt. Blake a szürke kabátos alak lesz, mert a fotók minősége a - rossz fényviszonyoknak köszönhetően - nem sikeredtek túl jóra. Ettől függetlenül lehet látni, hogy a pár boldogan ölelkezett és csókolózott az éj leple alatt. A galériában összesen 10 fotó között böngészhettek.

   

2017.07.04. 10:24, Ági Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 
Üdvözlő Üzenet

Üdvözöllek Magyarország leginformáltabb Blake Livelyvel foglalkozó weboldalán, ami azért jött létre, hogy elsőkézből értesüljetek a vele kapcsolatos hírekről, érdekességekről és képekről egyaránt. A főoldalon az aktuális friss híreket olvashatjátok, a menüpontokban pedig számos érdekesség és interjú között válogathattok. Az oldal hivatalos galériájában pedig több ezer kép vár rád, amelyekkel még közelebbről megismerhetitek a gyönyörű szőkeséget. A lenti modulok segítségedre lesznek abban, hogy megtaláld azokat a menüpontokat amik a legjobban érdekelnek téged.

 

 
Az oldal Sztárja

Blake Christina Lively 1987. augusztus 25-én született a kaliforniai Tanzániában. Szülei Ernie és Elaine Lively, édesapja szintén színész, édesanyja menedzser de fiatalabb korában modellként  is dolgozott. Egy testvére van, Eric és három féltestvére Lori, Robyn és Jason. Édekesség, hogy mindhárman színészek de kevésbé ismertek mint Blake. 1998-ban debütált első filmjében a "Sandmen"ben, amelyet édesapja rendezett. Ugorva egyet az időben, 2007-ben nagy fordulóponthoz ért az élete, ugyanis megkapta az amerikai Gossip Girl című sorozat egyik női főszereplőjének szerepét, Serena Van Der Woodsen karakterét, ami a világhírnevet hozta el a számára, ekkor kezdődött el a tündérmeséje.

 
Vendégkönyv



 
Legközelebbi projekt
All I See Is You ~ 2017.09.15 USA

A forgatások befejezve, amerikai premier szeptemberben. Dráma, thriller kategória, műsoridő 1 óra 50 perc. Eredeti nyelv angol.

All I See Is You

Gina egy látássérült nő, aki egy napon lehetőséget kap egy életmentő szemműtétre, viszont annak nagyon súlyos ára van.

Jelenlegi állás, avagy hol tart a film: 80% kész

The Rhythm Section ~ 2018. ?. ?. USA

A forgatások nem kezdődtek el, hivatalos megjelenési dátum nincs. Thriller kategória, műsoridő ismeretlen. Eredeti nyelv angol.

The Rhythm Section
Stephanie bosszút esküszik azokon, akik hozzájárultak annak a repülőgépnek a lezuhanásában, amelyen a családja is életét vesztette.

Jelenlegi állás, avagy hol tart a film: 10% kész

The Husband's Secret ~ 2018. ?. ?. USA

A forgatások nem kezdődtek el, hivatalos megjelenési dátum nincs. Krimi, thriller kategória, műsoridő ismeretlen. Nyelv angol.

The Husband's Secret
A három jó barátnő nyugodt élete pillanatok alatt felfordul, amikor egyikőjük levelet kap a férjétő, amelyben valóva válnak legvadabb rémálmaik is.

Jelenlegi állás, avagy hol tart a film: 10% kész

A Simple Favor ~ 2018. ?. ?. USA

A forgatások nem kezdődtek el, hivatalos megjelenési dátum nincs. Krimi, thriller kategória, műsoridő ismeretlen. Nyelv angol.

A Simple Favor
Egy kisvárosi anyuka bloggerként éli mindennapjait, amikor egy kellemes nyári napon titokzatos módon eltűnik a legjobb barátnője.

Jelenlegi állás, avagy hol tart a film: 5% kész

 

 
Az Oldal Partnerei

Az oldalon van lehetőség csere kérésre, ha te is szeretnél kikerülni az oldaladdal nincs más dolgod, mint írni a vendégkönyvbe miután elolvastad a szabályzatot. Kizárólag tartalmas, naprakész és egyedi oldalak jelentkezését várom. 16/16 hely foglalt, de ha úgy alakul bővítem majd.

csere feltételek / miért nem kerülhettem ki?

 
Közelgő Események
Augusztus 4 | All I See Is You Debütálása USA
Augusztus 25 | Blake 30. Születésnapja
Október 23 | Ryan 41. Születésnapja
December 16 | James 3. Születésnapja

Időrendi sorrendben láthatjátok a különböző eseményeket, megjelenéseket, fix időpontokat mint egy születésnap vagy névnap. Folyamatos bővítés alatt, attól függően mikor értesülök egy újabb fontos dátumról.

 
Oldalinformációk
Oldal egyetlen témája: Blake Christina Lively
Hivatalos nyitás: 2016.03.27. Vasárnap
Szerkesztő, társzerkesztő: Ági | társzerkesztő nincs
Tárhely, Domain: Gportal | Sosugary
További kódok: LINK LINK | LINK LINK | LINK
Alapkódolásért köszönet: Brielle | Cherryuniverse
Hivatalos források:  LINK | LINK | LINK | LINK | LINK

bejelentkezés / kijelentezés

Az oldal nem áll kapcsolatban Blake Livelyvel sem egyetlen hozzátartozójával illetve munkatársával sem. Ez csak egy szimpla magyar rajongói oldal, hogy elsőkézből értesülhetek a vele kapcsolatos hírekről, információkról, képekről egyaránt. Az oldalon minden saját gyűjtésű így eltulajdonítása és sajátcélú felhasználása szigorúan Tilos.

Minden jog fenntartva 2016 - napjainkig