A Szerkesztő

Több oldalon is kértem kritikát és a nagyon kedves szavak mellé azért kemény véleményeket is kaptam, mivel tudnám szebbé, jobbá tenni csinos kis lapomat. Egyik fő szempont, amit többen is hiányoltak, hogy legyen az oldalon a szerkesztőről is pár szó vagy néhány gondolat. Igen, ennek el is jött az ideje, hiszen hiszitek vagy sem már akartam magamról is írni pár szót, hogy tudjátok ki is áll a lap mögött, hiszen én is szívesen olvasok másokról, akár a gportálon található blogok között is. Így megalakult ez a szerkeztő modul, ahol rólam találtok pár apró információt, de ha van kérdésed akkor szívesen fogadom, nem zárkózok el semmilyen érdeklődés felől.

Kezdjük az alapokkal jelenleg 21 éves vagyok októberben fogom tölteni a 22. életévemet. Csongrád megyében lakom, méghozzá Szegeden, imádok itt élni mert nem is kicsi de még sem olyan óriása város.  Egy csendes utcában lakunk de mégis a központban van, innen elérhető a buszpályaudvar, piac, bevásárlóközpont úgy 5 perc sétára. A lakásom saját, ami nagy segítség a hézköznapokban.

Sok fesztivál, rendezvény és program színesíti a város képét , így egész évben nem tudok unatkozni. A hétköznapjaimat a munka mellett, a lap tölti ki, valamint a háztartás vezetése és egyéb kikapcsolódási programok, barátok, mozi, buli amihez éppen kedvem szottyan. Igen, háztartást vezetek szüleimtől már az érettségi után elköltöztem, önálló életet élek vagyis van egy barátom akivel  4 éve megosztom az életemet. 

Szeretek a szabadban lenni, sétálni vagy túrázni, szeretek enni és kevésbé szeretem lemozogni a kaját a konditeremben. De ha egyszer muszáj akkor ha az időm engedi ott is megfordulok. Régen több lapon is népszerűek voltak ezek a "ez vagy az" választási lehetőségek, a "melyik a....." dolgok de úgy gondolom megkímélek mindenkit attól, hogy melyiket választom a tavasz vagy ősz között vagy a vígjáték vagy horror film között. Pár érdekességet még leírok magamról meg kedvenc dolgokat de úgy gondolom ennyi bőven elég lesz.

Pár érdekesség és alap információ rólam:

  • Nincs jogosítványom, és egyenlőre nem is tervezem a megszerzését.
  • Van két kiscicánk, akiknek közel 10 féle neve van.
  • Imádok enni, főleg a mai nagyon egészséges dolgokat, mint a pizza, hamburger, steak de volt amikor tartottam a paleo étrendet.
  • Gyűlölöm a palacsintát, ellenben imádom a gofrit.
  • Szeretek esténként sorozatokat és filmeket nézni, vagy erre elaludni.
  • Utálom a meleget és a nyarat, kedvelem az őszt és a hideget, főleg ha mindent bentről, a nappalim ablakából nézhetem.
  • Rajongok Agatha Christiért és Stephen Kingért is, és magáért a krimikért is, bár a sok elfoglaltságom miatt ma már jóval kevesebbet olvasok, mint kéne pedig volt, hogy 2 nap alatt is "bepusziltam" egy könyvet.
  • Szeretek társasjátékozni, kirakózni és még rajzolni is, 2 felnőtt színezőm is van, amit imádok, bátram ajánlom mindenkinek.
  • Kikapcsolódásnak tekintem az oldal szerkesztését.

Egyenlőre ennyi jutott most eszembe, de ha van amit még megszeretnék osztani veletek, akkor azonnal ki fogom ide Nektek írni. És most pár kedvenc dolgot is összeírtam, íme ezek.

  • Kedvenc sorozatom az izgalmasabbak közül a Dexter, az American Horror Story, a Hannibál, a Gyilkos Elmék és a Sherlock A viccesebbek közül az Így Jártam Anyátokkal és a Family Guy a kedvencem. Filmek közül inkább a thrillereket kedvelem, a Csúcshatás, a Hetedik, a Viharsziget, a Holtodiglan, a Tökéletes trükk, az Oldboy, Elrabolva más vizekre evezve a Kódjátszma is hatalmas alkotás.
  • Kedvenc színészem jelen pillanatban Benedict Cumberbatch és Ed Westwick (Chuck Bass a Gossip Girlből), akikért nagyon odáig vagyok meg vissza.
  • Kedvenc ruhadarabjaim a farmerek szoknyák és a maxiruhák. Ezekől található meg a ruhatáram 80%-a.

 

 
A kódolás a Sam and Aemy Design munkája!

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre